Honosítási weblapot indított a bihari RMDSZ

 

Nagyvárad - Szabó Ödön ügyvezet艖 elnök csütörtökön bejelentette: az RMDSZ Bihar megyei szervezete elindította a kedvezményes honosításról tájékoztatást nyújtó weblapját (www.kettosallampolgarsag.net).

 

Az RMDSZ Bihar megyei székhelyén tartott sajtótájékoztatóján Szabó Ödön ügyvezet艖 elnök felidézte a közelmúlt azon történéseit, melyek a kett艖s állampolgárság könnyített megszerzésével voltak kapcsolatosak. Arra hívta fel a figyelmet: a bihari RMDSZ választmányi határozattal üdvözölte a honosítási törvény megszületését, majd tájékoztató füzetet adott ki, és tavaly 艖sszel karavánt szervezett a magyarok lakta településeken. Ugyanakkor szakembereket képzett ki a debreceni és a biharkeresztesi anyakönyvi hivatalok képvisel艖inek segítségével. Az idei év eleje kissé viharosra sikeredett, mivel „egyesek nem örültek annak, hogy minél több magyar állampolgár lesz, és az RMDSZ is hozzájárul ehhez”.

Elmondta: jelen pillanatig az RMDSZ irodáiban több mint 12 ezer személy, vagyis 3818 család iratcsomóját állították össze, Nagyváradon a legtöbbet, vagyis június 10-ig 4117-et, majd Nagyszalonta, Margitta és Székelyhíd következik a sorban. Mivel a kérvényez艖k részér艖l folyamatosan érkeznek a kérdések, a tájékoztatást megkönnyítése végett az RMDSZ Bihar megyei szervezete úgy döntött, hogy az egyszer疟sített honosítással kapcsolatos honlapot indít (www.kettosallampolgarsag.net), mely már elérhet艖.

 

Menüpontok

 

A weblap nyitóoldalán egy köszönt艖 olvasható, melyben az RMDSZ tevékenységér艖l is szó van, PDF-formátumban letölthet艖 a tájékoztató füzet, megtalálható a Szövetség elérhet艖sége és a hírlevélre is fel lehet iratkozni. Az eljárásról menüpontnál a törvényi háttérr艖l, a szükséges papírokról és azokról a magyarországi településekr艖l vannak információk, ahol az állampolgársági kérelmeket be lehet nyújtani. Lehet艖ség van arra is, hogy a felhasználó üzenjen a Facebook közösségi portálon keresztül. A Formanyomtatványra kattintva valamennyi 疟rlap letölthet艖 (honosítási és névmódosítási kérelem, születési és házassági adatlap), segítséget nyújt a kitöltési útmutató. Az Irodáink pontnál értelemszer疟en az a tizenkilenc helység van táblázatba foglalva, ahol RMDSZ-es ügyfélfogadás van, a Híreknél pedig aktualitásokkal szolgálnak (ezekben a napokban például a szórványprogramról). A Sajtómegjelenés lapszemlét tartalmaz, a Képgalériába pedig folyamatosan töltik fel a fotókat, akár azokét is, akik a honosítással kapcsolatos élményeiket megkivánják osztani másokkal is. Akik viszont úgy döntenek, hogy a problémáik túl személyesek ahhoz, hogy nyilvános teret kapjanak, a Kapcsolat menüpontra klikkelve drótpostázhatnak az RMDSZ-nek.

A politikus szerint az RMDSZ rendszere jól m疟ködik, ezt bizonyítja többek közt az is, hogy még a svájci nagykövetségen is egy váradi származású, magyar állampolgárságot igényl艖 férfit a Bihar megyei szervezet irodájába irányították. Úgy fogalmazott: „bebizonyosodott, hogy azok a félelmek, melyek egyesek hangoztattak, nem igazak, hiszen az RMDSZ által összeállított egyetlen dossziét sem utasítottak vissza Magyarországon”.

 

A Vasile nem Vazul

 

Szabó Ödön büszke arra, hogy az egyes sajtóorgánumokban folyó negatív médiakampány ellenére az RMDSZ nem tántorodott el a honosítási ügyintézést艖l, a munkatársai id艖ben értesülnek a változásokról, bebizonyosodott, hogy a válási bírósági papírral kapcsolatban a Szövetségnek volt igaza, az ingyenes fordítással megkimélik a honosítást igényl艖ket a pluszköltségekt艖l, és melléjük állt három fordító: Boros József, Bradács Alíz és Lantos Tibor. Elégedetlen viszont azzal, hogy nem mindig tudják megoldani azt, hogy Magyországon úgy fordítsanak le bizonyos neveket, ahogyan mi használunk. Példaként azt említette, hogy a Vasile Vazulként szerepel az anyaországi utónévkönyvben, nem Lászlóként.

Forrás: www.erdon.ro

Hírlevél

Amennyiben hozzájárulsz, hogy a későbbiekben információkat küldjünk híreinkről és programjainkról, iratkozz fel a hírlevélre.

Neved:
E-mail:
Telefon:
Ellenörző kód: